Lackenhof és a Hochkar – pályateszt

A két alsó-ausztriai síterep közel van egymáshoz, közös síbérletük is van, így az volt a terv, hogy első nap Lackenhof, második nap pedig a Hochkar pályáit fedezzük fel a srácokkal. Hamar kiderült – a sok ismerős arcot látva –, hogy nem volt túl eredeti az ötlet, sokan duplázták meg ily módon a rendelkezésre álló pályakilométereket.

A szóban forgó érték 19 km, ennyit kínálnak egyenként, de teljesen eltérő jelleggel, fekvésükből adódóan. Mielőtt ráállnánk a lécekre, tegyük rendbe a dolgot földrajzilag. A helyszín tehát Alsó-Ausztria, azon belül is a Mostviertel régió (igazi outdoor paradicsom, ezt későbbi lapszámainkban látni fogjátok).

Lackenhof az Ötscher lábánál fekszik

Lackenhof az Ötscher lábánál fekszik, a pályák a Nagy- és Kis-Ötscherre egyaránt felkúsznak, de csak az erdős rész tetejéig, így a fák között síelhetünk. A felvonók a településről indulnak, a legtöbb – köztük sok magyar tulajdonban levő – szálláshely igazi pályaszállás, talán ezért is a falu (és nem a hegy) a síterep névadója.

A Hochkar Göstling településről érhető el, egy látványos panorámaúton. A korábbi szűkös szálláskínálat a múlté, amióta megépült a családbarát JUFA Hochkar Sport Resort, számos beltéri sportolási lehetőséggel – de mi maradunk az ajtón kívüli tevékenységeknél, jelen esetben a síelésnél. Amit itt, Alsó-Ausztria legmagasabban fekvő síterepén, gyönyörű környezetben űzhetünk.

A Hochkar teljesen más jellegű síterep, mint Lackenhof

A havas élmények viszont sokkal korábban kezdődtek, nem sokkal Bécs után már szakadni kezdett a hó, kitartott végig az autópályán (az A1-es 100. kilométerénél kell lejönni), és elkísért minket egészen Lackenhofig. Nem nagyon szerettem volna hóláncot szerelni, igyekeztem farolások árán tartani a minimális tempót a hegyi út kanyarjaiban is, szerencsére végül nem álltunk meg, mert elindulni reménytelen lett volna. Mindenesetre nem véletlenül kötelező a hólánc, ha télen Ausztriába indulunk.

Szállás

A Sonnenhofban szálltunk meg, a magyar kézben levő panzió árai még szilveszterkor is kifejezetten barátiak voltak. A személyzet pedig nagyon barátságos, hiszen lekéstük a hivatalos vacsorát, de azért nem estünk el a menütől. Rögtön megállapítottuk, hogy jól főznek, és ez a következő napokon is így volt. Az más kérdés, hogy feltétlenül a magyaros ételekre vágyik-e valaki, ha ausztriai síterepre utazik. Érdemes a helyi ízeket kipróbálni, és az osztrák vendégszeretetnek is adni egy esélyt, tényleg csak pozitív élményeink vannak ottani házigazdákkal. Nyelvi és egyéb okokból sokan keresik mégis a magyar szálláshelyeket, a Sonnenhofot tényleg jó szívvel ajánljuk, teljesen rendben volt.

A magyar tulajdonban levő Sonnenhof panziót jó szívvel ajánljuk

A szilveszteri program kicsit pörgősebb lett a vártnál, hiszen későn ettünk, így még jóformán be sem rendezkedtünk a szobákban, máris rohanhattunk le az éjféli pezsgőzésre. A finomnak kinéző virslit valóban csak néztük a bőséges vacsora után. Ennél meglepőbb vizuális élmény volt a tűzijáték, valamiért úgy készültünk lelkileg, hogy egy hegyi faluban annyira nem dívik ez a szokás, ehhez képest egy órán át tartott, és nagyon látványos volt a havas díszletek között.

Pályák – Lackenhof

Másnap sajnos ki is derült, hogy valóban csak díszletek a Nagy-Ötscher pályái, a hó, ami az országúton driftelésre elegendő volt, édeskevésnek bizonyult a síeléshez.

Barátságtalan arcát mutatta a tél, de kevés volt a hó

A hóágyúk – és az osztrák hómesterek – segítségével a Kis-Ötscheren azért lehetett csúszni. Működött a 8-as (kék) pályát kiszolgáló ülőfelvonó az Eibenkogelig – a pályát is így hívják, mert nem csak száma van neki, hanem neve is –, de ennél fontosabb infó talán, hogy itt található az Eibenhütte, amit szintén teszteltünk, és csak ajánlani tudjuk. Különösen az osztrák sajtos nokedlit (Käsespätzle vagy Kasnocken), azt tényleg ne hagyjátok ki.

Lackenhof pályái

Fent nevezett (és számozott) pályán lejöttünk párszor, nem voltak kevesen rajta, szembe viszont csak egy ratrak jött, a gyorsan romló hóminőség miatt napközben is bevetették. A srácok pedig az erdőbe vetették be magukat, kisebb-nagyobb hurkokat megtéve a fák között, hogy a lesiklást valamivel izgalmasabbá tegyék.

Még egy lift üzemelt, a hírhedt fekete pálya melletti székes. Azzal felvitettük magunkat a legmagasabb pontig, ahonnan a 7-es pályán csúsztunk le. Ez a családi nevet kapta, vélhetőleg azért, mert a keresztelő idején barátságosabb arcát mutatta a hegy. Most a felső része ködbe burkolózott és a pályák is jegesek voltak. A kiszállás után egy keskeny szakasz fogadott, amit (meredek hegyoldallal, illetve kerítéssel zárt) oldalfalai és jeges felülete miatt bobpályának is nézhettünk volna, ha láttunk volna valamit a ködtől. Nemsokára jobbra meredek letörés következett, ahol még mindig nem láttuk a pályát, csak éreztük. Igaz, azt többször is.

Ahogy beértünk a fák közé, valóban kékké szelídült, talán túlságosan is. Lankás családi pálya, tulajdonképpen teljes hosszában, a kezdeti stresszesebb szakaszt leszámítva. Még egy kört mentünk rajta, hasonló mérleggel, azaz az elején túl sok, utána túl kevés izgalommal, majd visszatértünk a 8-asra, ahol kitartottunk, amíg ment a felvonó.

Sajnáltuk, hogy csak ezt a két pályát nyitották meg, de így is jó nap volt. Annyira, hogy kisebbik fiam ki is jelentette, hogy ő inkább maradna másnap is Lackenhofban. Miközben éppen annak előnyeit ecseteltem, hogy bérletünk egy másik síterepre is érvényes, és meglátják, mennyire klassz lesz.

A Hochkar

Másnap tehát irány a Hochkar. A völgyben köd volt, de nyugtatgattam őket, hogy odafent más lesz a helyzet. Közben magamban az égiekhez fohászkodtam, hogy így is legyen, nem csak az apai tekintély megőrzése végett, hanem mert napsütésben egyszerűen sokkal jobb síelni, mint felhőben. A gyerekek miatt nem kellett aggódnom, őket az időjárás nem érdekli túlságosan, ha pályán lehetnek. Az idő, amit az átautózással veszítettünk, annál inkább, nyilván nem sikerült nyitásra odaérnünk, ezt hallgathattam egy ideig. A hatalmas sor a pénztárnál sem volt túl jó hatással a kedélyállapotukra.

Az ülőfelvonóknál gyorsan ment a sor (háttérben a nagy épület a JUFA)

A pénztártól lesíeltünk a felvonóhoz, a székes ráadásul meg is állt párszor, nem kíméltek. Mindeközben én tudtam, milyen klassz pályák várnak ránk, de ők ebből nem láttak semmit, és mikor kiszállás után odacsúsztunk a síterep központi részéhez – ahonnan három ülőfelvonó is indul – a lifteknél torlódó tömeg volt a központi téma. A sor persze gyorsan ment, percek múlva már úton voltunk a tetőre. A zsörtölődés természetesen hamar elhalkult, majd eufóriává alakult.

Napsütésben a Hochkaron

Egy fekete pálya (és a hozzá tartozó felvonó) kivételével minden üzemelt, a szikrázó napsütésben megsíeltük az 1–6 pályákat, minden színben és variánsban, végül a 9-esen csúsztunk le a parkolóig.

A Hochkar jóval nagyobb síterepekkel is felveszi a versenyt, tényleg. Minden métere élvezettel síelhető, változatos, korszerű, és olyan panorámát kínál, hogy végig azt hiszed, sokkal magasabban vagy. Érthetően népszerű, ebből adódik az egyetlen negatívum is, hogy többet kell várakoznod a lifteknél, de azért ezek csak percek, igazán nem tudják megkeseríteni a síelő életét. A gyerekeim arcán legalábbis csak a határtalan örömöt láttam végig, hamar rájöttek, hogy a sor gyorsan megy, a felvonózást szeretik, ami pedig utána jön, a síelés, az maga a boldogság.

A Hochkar sítérképe

Voltam már párszor a Hochkaron, mindig klassz volt, de a srácokkal töltött nap minden korábbi itteni síélményemet felülmúlta. Tényleg, mindenkit csak biztatni tudok, hogy vágjon bele a gyerekével, gyerekeivel a kalandba… a Hochkart pedig jó szívvel ajánlom.

Kezdőknek nem annyira az 1-es pályát, mert hiába kék, sokan vannak rajta, és a meredekebb részek gyorsan buckásodnak. Kihagyni nem érdemes, már csak a látvány miatt sem. A 2-es (kék) lankásabb, jobban bírja, de az aljánál több pálya fut össze, így ott még nagyobb a tömeg.

A háttérben látható 4-es piros pálya is jó lehet kezdőknek

Kevésbé komfortos, de a B-jelű csákányos lehet a megoldás, a 4a kék és a 4-es piros pályával, utóbbi is széles, itt általában kevesen csúsznak. A gyerekek pedig az 1-es és 4-es pályát összekötő síutat fogják imádni.

Összegzés

Lackenhof ezúttal keveset tudott nyújtani, de még így is jó volt egy napra. A Hochkar pedig többre is jó lett volna. Az egészen biztos, hogy megfelelő hóviszonyok mellett a két síterep, a közös bérlettel tökéletes egy hosszú hétvégére. Sőt, szerintem simán el lehet tölteni itt egy hetet. Hagyjuk a pályakilométereket. Gondoljunk bele, hogy ahol hétvégén ennyire jót lehet síelni, milyen lehet hétköznap, amikor jóval kevesebben vannak. És akkor még nem is említettük a számos havas alternatívát, a szánkózástól a hótalpas túráig.

Egy hét a családdal Mostviertelben? Bármikor. Tényleg.