Hóágyúk dübörögnek Eplényben!
Az eplényi Síarénában ontják a havat a hóágyúk! Egyszerűen meg kellett néznünk. Pár kép is készült, hogy Ti is lássátok.
Következzen a helyzetjelentés, illetve ami várható. Jelenleg az 1-es, az 1b, illetve a T1-es pálya hóágyúzása folyik. Érdekes, hogy míg a Balaton partján 1-2 fokos hőmérséklet van, itt már rendesen mínuszok, délben. Holnap, 31-én még hidegebb lesz, így valósággá válhat, ami még pár napja elképzelhetetlen volt: elkezdődik itthon is a síszezon!
Rövid hógolyózás után az 1-es majd a 7-es pálya mentén felgyalogoltunk a tetőre. Kihasználva a szikrázó napsütést, még a kilátót is meglátogattuk. A négyüléses felvonó sajnos nem üzemelt, így legyalogoltunk, bár lesiklani jobb lett volna. Na de az is eljön hamarosan.
A Kemencés Büfé viszont nyitva volt, leteszteltük a teát meg a forrócsokit, jók voltak. Langalló viszont nem volt még, ami persze érthető, hiszen még csak a hozzánk hasonló kíváncsiskodók lézengtek a Síarénában. Egyébként elég sokan eljöttek hónézőbe, látszott, hogy a síterepet sokan kedvelik, na meg ki is vannak már éhezve a hó látványára a síelés hazai szerelmesei.
Akkor tehát dobpergés és közhírré tétetik: Újév napján 12.00-kor megnyitja kapuit a Nordica Síaréna! Síelhető lesz a teljes 1-es pálya és a tanulópálya, üzemelni fog a négyüléses OMV MaxxMotion Felvonó, az 1-es csákányos és a T1-es tanulólift. Várja vendégeit a síiskola, a kölcsönző, Holle Anyó Étterme, a Kemencés Büfé és a Das Weltauto Körvár a hegytetőn.
Szombattól megnyitják az 1/b pályát, utána pedig a 7-es pályára koncentrálják a hóágyúzást, hogy minél előbb megnyithassák azt is.
Az eplényi Síaréna nyitva tartása a hétvégén
- január 1., péntek: 12.00–21.00
- január 2., szombat: 09.00–21.00
- január 3., vasárnap: 09.00–18.00
További infók: siarena.hu
- A Síarénához vezető út sem csúnya…
- A ratrakok is bevetésre készen
- Az 1-es pályára koncentrálnak
- Az 1 és 1b pályák találkozásánál
- Akcióban az 1b pályán is
- Az 1-es pálya teteje már jól néz ki
- A kilátóból nem sok havat látni
- Az Erdei Kuckó a hóhatáron
- Szépen fehéredik az 1-es alja