Schladming újra és újra
Schladming is kifejezetten ajánlott úticél, ha sízést fontolgatsz. A „négy hegy síhinta” (Hauser Kaibling, Planai, Hochwurzen és Reiteralm) minden tudásszintre tökéletes, de akkor sem fogsz unatkozni, ha egyáltalán nem akarsz lécre állni az ott töltött idő alatt.
A síszezonunk zárásaként, március végén ugrottunk ki egy (hosszú) hétvégi sízésre Ausztriába. A cél Schladming volt, ahol intenzíven havazott, amikor odaérkeztünk. 40 centi friss hó márciusban, az elég sok, de az alagútdíj sem volt kevés, amit az A9-esen fizetnünk kellett, ilyen szempontból is érdemes ránézni a gps körmére. Kinek milyen szempontok fontosak, persze.
Intenzív havazásban érkeztünk
A Ridehouse
Akinek az számít, hogy magyar szálláshelyre kerüljön, annak Schladmingban a Ridehouse jó választás lehet. Bár a hely szelleme leginkább a fiatal ridereket szólongatja, családok számára is megfelelő, legalábbis az étkezőben aktív másik családnak megfelelt. Mint ahogy nekünk is, persze, bár Ausztriában járva az osztrák vendégszeretet is érdemes – és szeretjük – kipróbálni.
Este még kimentünk hógolyózni, amikor ez már kezdett elfajulni, bevezényeltem a srácokat. Másnap minden igyekezetünk ellenére nem sikerült felvonóindulásra odaérnünk, bárhogy is fogadkoztunk vacsora közben. Mivel csak két sínap állt előttünk, érthető módon minél több percet igyekeztünk pályán tölteni. A terv az volt, hogy első nap a Planai-t tartjuk rettegésben, másnap pedig a Reiteralmot fedezzük fel. A felfedezés része leginkább a gyerekeket érintette, én nyilván ismertem már a schladmingi 4-hegy síhinta minden tagját.
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem mindig különleges érzés, ha ott lehetek az első sípálya-élménynél. A családban ez már kétszer megadatott, és mindkét „beavatott” el is köteleződött a sízés mellett. Most nagyobbik fiamon volt a sor (a kisebbik már túl volt a tűzkeresztségen), némi műanyagpályás tanulás után – melyet korábbi ellenérzések is nehezítettek – érthető izgalommal közeledett a Planai ultramodern völgyállomása felé… mi pedig folyamatosan lestük az arcát, megpróbálva kitalálni, hogy mennyire tetszik neki az egész.
Planai, jövünk!
Az épület – a Planet Planai, azaz a Planai bolygó –, a kabinoshoz vezető mozgólépcső, majd a felvonózás pipa, ez mind pozitív élmény. Amikor felértünk, már változott a helyzet. Kellemetlen idő volt, ködös, szeles… Alig lehetett látni valamit, ratraknyomot a legkevésbé, az éjszakai masszív havazás az esti pályakezelés emlékeit teljesen eltüntette.
Szolidaritásból esés is volt, tömeg viszont nem
Azaz rossz időben, mély hóban, kezdőként… voltak nehéz pillanatok. De megérte a pár óra gyötrődés, a déli gőzgombóc után nemcsak a nap, hanem az önbizalom is kezdett megjelenni, helyreállni. A jókedvvel együtt, amit olyan poénok is fokoztak, mint például a szolidaritásból esés. Ami nem volt feltétlenül fájdalommentes, de mindenképpen megérte.
A felvonózás is a kedvencek között
Két pálya között…
A Planai jó volt, mint mindig, kivéve az alját, de ez március végén már nem akkora meglepetés. Szemben a srácok másnapi kijelentésével, hogy nekik nagyon tetszett az első helyszín. Mondták ezt a Reiteralmon. Ami nem amiatt érdekes, mert nekem utóbbi jobban bejön, hanem sokkal inkább azért, hogy minden kezdeti traumával együtt már az első nap ennyire pozitív emlékké tudott válni. A második nap viszont maga volt az örömsízés. Gyönyörű idő, tökéletes pályák, mindehhez állandó díszletként a Dachstein… és lelkes közfelkiáltás, hogy sízni, együtt, bármikor. Óriási érzés, tényleg.
Jellemzően piros pályákon síztünk mindkét hegyen, bár első nap igyekeztünk megtalálni egy kéket, amit nem sikerült elsőre, viszont közben találtunk olyan pályát is, amin emlékeim szerint nem voltam még. Sőt, még egy fedett varázsszőnyeget is, ami kivételesen nem a minél hatékonyabb oktatást volt hivatott támogatni, hanem egyszerűen átkötés volt két pálya között. Őrület.
A Reiteralmon is kiváló a háttér a fotózáshoz
A Reiteralmon a gyerekek lelkesedése odáig fajult, hogy felkerestük az egyik fekete pályát is (3a). Ez tényleg nagyon fekete, legalábbis egy rövid szakasza ritkán látott meredekségű, tehát senkit ne tévesszen meg, hogy olyan barátságosan indul a felvonó hegyállomásától.
A legnagyobb felvonós élményünk egyébként ugyanitt volt az egyik csákányosnál. A kezelő nem engedte el időben a csákányt, amit eredetileg segítő szándékkal fogott meg, hogy mögénk teszi, és szó szerint – de tényleg! – átrepült az egyik srác feje fölött. Soha nem láttam még ilyent, és pontosan rekonstruálni sem tudom, hogy történhetett. Tény, hogy előttünk landolt, azonnal felugrott, megkerült minket és már a következő csákánnyal menni tudtunk, sűrű és kölcsönös bocsánatkéréseket mondogatva. A repülés is különleges volt, de a visszarohanás egész biztosan sebességi rekord.
Ilyent mi nem próbáltunk felállítani, sőt, még a sebességmérős szakaszt sem próbáltuk ki (legalábbis ezúttal), ami a nekem oly kedves 2-es pálya mellett van.
A srácok szerint marcipánra hasonlít
Tesztelőink szerint mindkét hegyen rendben volt a gőzgombóc, de a hüttekaják szintje egyébként is állandó, akár csak a gyerekekkel való extra törődés. Ebben szerintem sógorék egyszerűen verhetetlenek.
És azért ez sem csúnya
Aki inkább pályán kívül síelne, annak különösen jó választás lehet a Ridehouse, hiszen a helyet üzemeltetők nem ártatlanok néhány fiatal magyar rider pályára állításában. Azaz, éppen hogy nem pályára. Szóval értitek. Mindehhez ott a Dachstein is, tehát annak sem kell fanyalognia, aki a sízésnek – vagy snowboardozásnak – ezt a fajtáját részesíti előnyben.
Budapesttől nagyjából 500 km Schladming, tényleg nem sok idő eljutni ide. Mi a 8-ason mentünk (nem Budapestről indulva), így keveredtünk Graz környékére, és szaladtunk be a fizetős alagútba. Visszafele alaposan kikerültük ezt a környéket, talán túlságosan is, időben nyilván tovább tartott, viszont volt néhány nagyon szép szakasza ezeknek az alsóbbrendű utaknak, hol a dombok tetején, hol egy szurdok mélyén kanyarogva.
A schladmingi 4-hegy síhinta természetesen továbbra is szerepel az ajánlott síterepek között. A korábbi világbajnoksággal összefüggésben komoly fejlesztések voltak – elsősorban a Planai-on, persze –, nem mintha addig lett volna ok a szégyenkezésre. Számomra továbbra is a Reiteralm a kedvenc. Hauser Kaibling és Hochwurzen ezúttal teljesen kimaradt, utóbbit a srácok a 7 km-es éjszakai szánkózás miatt sajnáltak leginkább, de a sízés után éppen eléggé fáradtak voltak ahhoz, hogy átütemezzük a legközelebbi ottlétünkre.
Mehetünk?
Pontosabban a legközelebbi téli látogatásra, hiszen addig még volt egy nyár, és ez is egy olyan évszak, amikor feltétlenül érdemes Stájerországba, egyáltalán Ausztriába utazni.
Nem is hagytuk ki, rafting, kanyoning és egyéb helyi túrabeszámolók hamarosan szintén felkerülnek az oldalra.
A legközelebbi téli látogatás pedig 2015. január 10-17. között, az OutdoorKid szervezésében! Mi megyünk, gyertek Ti is!
