Teszt: a Mönichkirchen síterep Alsó-Ausztriában

Olvasóinkat igyekszünk tippekkel, tanácsokkal ellátni, személyes tapasztalatokat is megosztunk velük, és a minél hitelesebb kép érdekében tesztelünk is. Ezúttal Mönichkirchen, pontosabban a Mönichkirchen-Mariensee síterep volt soron. Alsó-Ausztria egyik családbarátnak hirdetett síterepe tulajdonképpen a Magyarországhoz legközelebbi csúszási lehetőség Ausztriában, nem túl sok pályakilométerrel.

Mönichkirchen nincs híján a pályaszállásoknak

Tekintettel arra, hogy Budapesttől csak 300 km, pénteken suli után indultunk, és még így is elértük a vacsorát. Általában el szoktuk mondani, ha Alsó-Ausztria szóba kerül, hogy ide tudjuk a legkisebb költséggel megszervezni a síutunkat, jellemzően alacsonyabbak az árak (a síbérlet díja feltétlenül), és jóval közelebb is van a többi tartománynál. Ráadásul Mönichkirchenig úgy is el tudunk jutni, hogy nincs szükségünk osztrák autópálya-matricára. Sőt, tulajdonképpen magyarra sem, ha nem az M1-est, hanem a 8-as utat (majd Szombathelyt) célozzuk meg Pestről indulva.

Valódi pályaszállást foglaltunk, az Enzian nagyjából félúton van a parkoló és a pályarendszer teteje között. 18 óráig kell bejelentkezni, de szóltunk, hogy később érkezünk, nem volt probléma. Nem a legolcsóbb szálláshely, viszont abszolút pályaszállás, ami nem mellékes, ha gyerek(ek)kel érkeztek.

Az Enzian abszolút pályaszállás, 1200 méteren (a síterep 870–1450 m)

Lehet reggelivel vagy félpanzióval foglalni, utóbbi érdekessége, hogy télen a svédasztalos reggeli és a háromfogásos vacsora között tartalmaz egy levest is délben. Ami megint csak igen családbarát ötlet. Szintén rokonszenves volt, hogy a ház vendégei szabadon használhatják a sítárolóban levő bobokat, sőt a hótalpakat is! Szerencsére erről még elutazás előtt tudomást szereztünk.

Az ebédlő napközben az egész síterepet kiszolgálja, reggel nyugalmasabb

Január közepén kerestük fel a síterepet, az új trendeknek megfelelően viszonylag hószegény időszakban. Egy erdei úton lehet megközelíteni az Enziant, érdekes érzés közvetlenül a sípálya mellett autózni. Még érdekesebb lett volna, ha az úton is van hó. A pályán természetesen volt, az összes felvonó üzemelt, és minden pályát megnyitottak már jóval korábban.

Szombati kilátás a szobánk ablakából

Szombat reggelre megérkezett a havazás, és ahogy az érkezéskor lenni szokott, a szél is fújt rendesen. Ez természetesen nem riasztott el minket attól, hogy nekilássunk a pályák felfedezéséhez. Az furcsa – de gyorsan megszokható – érzés volt, hogy nem kellett kapkodni, autóba ülni és igyekezni, hogy üzemkezdet környékén elérjük a parkolót. Nyugodtan megreggeliztünk, beöltöztünk síelőnek, lesétáltunk a sítárolóba, bakancs és sisak fel, kiléptünk az ajtón, és pár lépés után már csatoltunk is. Ennyi. Ráadásul alattunk volt egy teljes pálya, így még azon is lecsúszhattunk volna a felvonók indulása előtt. Ez azért nem jött össze, a felvonók már jártak, amikor lesíeltünk.

Mönichkirchen-Mariensee sípályatérképe és néhány adat

Az Enziantól tehát rá lehet csúszni az 5-ös, kék pályára. 1800 méter a tetejétől a parkolóig, vissza pedig a Sonnenbahn négyülésessel. Maga a pálya is inkább napozós, mint síelős, tényleg túlzottan lankás, az elejét és a végét leszámítva azon kellett izgulni, hogy ne álljunk meg. Ennek ellenére meglepően sokan csúsztak rajta, bár nagyjából úgy, mintha egy mozgójárdán álltak volna… Az viszont tényleg jópofa volt, hogy közel két kilométert síelhettünk a pénztárakig, hogy megvehessük a bérleteket.

Az 5-ös pálya tetején (jobboldalt a csákányos az 1-es pályát szolgálja ki)

Az 5-ös pálya tetején viszont van egy széles pályarész, aminek a jobboldalán egy 350 m hosszú tányéros működik, így ez a szakasz az 1-es (kék) pálya fedőnevet is viseli. Na ez az, amit ideális tanulópályának nevezhetünk. Széles, megfelelő lejtéssel, külön felvonóval. Időnként kikapcsolódásként pedig mehetünk egy hosszút a parkolóig, és akkor itthon elmondhatjuk, hogy közel 2 kilométer hosszú pályán is voltunk. A tányéros fölött van egy babylift is, a teljesen kezdőknek.

Még egy kék pálya van a síterepen. A 6-os gyakorlatilag a síterep két névadóját köti össze. Amiről eddig szó esett, az mind Mönichkirchen település fölött van, a hegy túloldalán pedig Mariensee nevű falu található, és mivel azon az oldalon szintén vannak pályák, innen a síterep neve. Minden érintettől elnézést, jellemzően a Mönichkirchen elnevezést szoktuk használni, egyszerűbb így, no meg jellemzően itt vannak a szállások (az Enzian is), illetve az 1-es és 5-ös pályák által fémjelzett családbarát rész.

A 6-os pályán (Mönichkirchen, Hallerhaus alatti rész)

A 6-os nagyon szép kis pálya (inkább egy kellemes lejtésű erdei út), kezdő síelőknek csak azért nem ajánlanám, mert számukra megközelíthetetlen. Pontosabban be kell vállalniuk helyenként meredek piros pályákat, hogy elérjék a tetejét, illetve, hogy visszajussanak, ha Mönichkirchen volt a kiindulási pont. A 6-os tehát a Mariensee felőli oldal tetejéről indul (1450 m), elhalad a Hallerhaus mellett, érinti a piros 4-es pályát (Mönichkirchen), majd visszafordul, és elérve a piros 7-est, megszűnik. Innen kellene egy kezdőnek átjutni egy összeszűkült szakaszon, ahova nemcsak a pirosról, hanem a fekete 8-asról is érkeznek, utóbbiról ráadásul sportolók is szép számban, hiszen FIS-pályáról lévén szó, ottjártunkkor is éppen edzés (verseny?) volt utánpótlás korú versenyzőknek.

A fekete pálya egy részét elkülönítették és kapukat állítottak fel rajta.

Természetesen mindegyik pályát bejártuk, a feketének sem tudtunk ellenállni, az alsó része viszonylag keskeny, viszont buckás volt, és az időjárás is fokozta az élményt.

Kiváló látási viszonyok közepette a fekete 8-ason

Ahogy arról szó volt, a kék 6-os, piros 7-es és fekete 8-as találkozása után egyetlen pálya vezet tovább, a piros 9-es. Bevallom, fogalmam sincs, hogy miért nem a 7-es folytatódik, inkább ez lenne logikus, hiszen a felvonó a 9-es aljától indul, tehát indokolatlan, hogy a piros 7-es csak úgy abbamarad. A kezdőket a számok helyett vélhetőleg az fogja foglalkoztatni inkább, hogy a kellemes kék pályáról ide kerültek, és a piros 9-es rögtön egy meredek letöréssel indul. Meredek szakaszokban később sincs hiány, helyenként keskenyebb és a sok síelő miatt hamar buckásodik. Bátortalan kezdőknek nem ajánljuk tehát, számukra továbbra is Mönichkirchen az ideális fele a síterepnek, Mariensee feltétlenül a haladóké.

A kék 6-osról ideérkező kezdők nem örülnek: meredek letöréssel indul a 9-es

Éppen ez a kettősség biztosítja azt, hogy jól el lehet tölteni itt egy (akár hosszú) hétvégét, hiszen a kicsiknek, kezdőknek ott van Mönichkirchen, míg a haladók több mint 3,3 km-es piros pályán (7-es és 9-es együtt) csúszhatnak, ott van nekik a fekete 8-as is, az oldalában kialakított versenypályán – ha nincs edzés vagy verseny – működik a skimovie szolgáltatás, azaz videó készül. Ehhez is, mint ahogy a tetőn találhat fotópont képeihez is csak a síjegyünkre van szükségünk.

A skimovie szolgáltatás igen népszerű, jó ötlet volt

A Mariensee felőli oldal tetején, szemben a fotóponttal még egy klassz rönkház is található, elhaladva mellette, dönthetjük el, hogy a 8-as vagy 7-es pályán visszacsúszunk a négyüléses Panoramabahn völgyállomásához, vagy elindulva a kék 6-oson, visszatérünk Mönichkirchen oldalára.

A Stoa-Alm a Mariensee sípályák tetején, 1450 magasan

A visszatérés nem ok az elkeseredésre a haladó síelők számára sem, hiszen a hangulatos erdei csúszás után máris a 4-es piros pályán találják magukat, amin szépen lekarcolhatnak a szintén négyüléses Schwaigbahn aljába, vagy akár tovább, a parkolóig. Ezt viszont haladóknak nem ajánlanám.

Előttünk a 4-es, balra folytatódik a 6-os, jobbra a Schwaigbahn hegyállomása van

A Schwaigbahnt annál inkább. A hegyállomásnál ugyanis választhatunk, hogy a 2-es, a 3-as vagy a 4-es pályán lódulunk-e neki a lejtőnek. Mindegyik piros, 900 méter körüli hosszal, és igazán jól síelhetők. Simán lehet őket váltogatni, akár egy teljes napon keresztül. A felvonó meglepően gyors, amit leginkább fel- és leszállásnál érzékelünk, az ebből adódó jelenetek miatt gyakran meg is állítják a liftet. Megkockáztatom, hogy a menetidő emiatt nem kevesebb, mintha valamivel lassabban, de folyamatosan járna.

A piros 2-es a Schwaigbahnról

Szerencsére vasárnap délelőtt már szép időnk volt, így még inkább örömsízés zajlott a fenti három pályán, bár a hegy másik oldalát sem hagytuk ki. De vasárnap tényleg csak egyet csúsztunk ott, és újra visszatértünk a 2-3-4 piros kedvencekre.

Vasárnap napozhattunk volna a Schwaigbahn hegyállomásánál (1315 m)

Tényleg jó pályák, ráadásul ha a gyereket vagy mást a családból éppen az 1-esen oktatnak (vagy sítudása miatt csak ott síel), nem kell túlságosan eltávolodnunk tőle, ahhoz, hogy nagyobb tempót mehessünk. És újra meg újra rá tudunk nézni. Nálunk persze nem volt ilyen gond, inkább a lépés tartása a srácokkal a nagyobb kihívás.

A gyerekekkel síelni egyik legnagyobb örömforrás – ha bírod a tempót

Mönichkirchen tehát tökéletes egy családi hétvégére, mi másfél napos bérletet vettünk. Az Enzianban nagyon jófejek voltak, mert ki kellett ugyan jelentkeznünk, de a cuccainkat a wellness-részlegen hagyhattuk. Ily módon támogatják azt, hogy utolsó napon is lehessen síelni. Délben lejártak a síjegyeink, így hótalpakra váltottunk. A hótalpak a ház vendégeinek rendelkezésére állnak – nyilván nem kijelentkezés után, hiszen akkor már nem vagyunk a ház vendégei. Vélhetőleg olvasóinkra való tekintettel – tehát ezúton is köszönjük Nektek – különleges elbírálás alá estünk, azaz nekivághattunk a túrának. A különleges elbírálás egyébként egyáltalán nem biztos, a vendéglátók elég rugalmasak Ausztriában, pláne ha családról, gyerekekről van szó.

Hótalpazás a 4-es pálya szélén

Házigazdáink a Hallerhaust javasolták, mint a túra célpontját. Kézenfekvőnek is tűnt, kijelöltük, mint célt – pontosabban az ott elfogyasztandó gőzgombócot –, és nekivágtunk. A srácok most hótalpaztak először, bejött nekik, bár volt egy kis mérgelődés az elhasználódott csatok miatt. Érdemes gondosabban kiválasztani a hótalpat (tényleg van választék a sítárolóban), bár a zsörtölődés inkább az emelkedőnek szólt szerintem.

Hótalpazni kétségkívül fárasztó, viszont nagyon klassz élmény

El is fáradtak kicsit a közel 40 perces gyaloglás során, hiszen hótalppal emelkedni nem ugyanaz, mint felvonóval. Viszont különleges hangulata van, még így, a pálya szélén is klassz volt, ha több időtök van, érdemes pályán kívül is bolyongani egy kicsit.

A hangulatos Hallerhaus a 6-os kék pálya mellett fekszik

A Hallerhaus nagyon hangulatos hely, a gőzgombóc mellé forrócsokit kértünk, tejszínhabbal. Egyikben sem csalódtunk. Akár ebédet is érdemes ide tervezni, de a gőzgombócot ne hagyjátok ki, ha erre jártok!

Indulás lefelé a Hallerhaustól

Sokat nem üldögélhettünk, hiszen még vissza kellett érnünk Pestre. Így lesétáltunk az Enzianig, és amíg bepakoltam a léceket, bakancsokat, csomagokat az autóba, a srácok még boboztak egyet a sípálya szélén, majd útnak indultunk haza.

Még egy kis minibobozás is belefért

Mönichkirchen családi síterepként hirdeti magát, és ebben a formában nem is okoz csalódást. Másfél napra tökéletes volt, talán még egy nappal meg lehet toldani (a települést például meg sem néztük), nyilván egy egész síhetet ne ide tervezzetek. Kezdőknek van egy klassz pálya (az 1-es), viszont ha még nem mernek piros pályákon menni, akkor be kell érniük ezzel a 400 méterrel, legfeljebb kiegészítve a völgyig húzódó 5-ös pályával. Ez ugyan jóval hosszabb, de sokat nem fognak fejlődni rajta. Az 1-es fölött található 2-3-4 piros pályák nagyon jók, ráadásul nem távolodunk el rajtuk túlságosan az 1-esen síelő családtagjainktól, minden csúszásnál találkozva velük. Több adrenalinért pedig ott van Mariensee, egy hosszú piros, illetve egy fekete pályával.

Jó síelést!

További infó a síterepről: schischaukel.net