Via ferrata a Cuha-szurdokban, gyerekkel

A vakáció utolsó napjának reggelén gondoltam, végre bepótoljuk az egész nyáron halogatott mászást a gyerkőcömmel, és kiköszörüljük a tavalyi, ha nem is csúfos, de mindenképpen kudarcos első drótszéli próbálkozásunkon esett csorbát. Irány a Cuha-szurdok!

Előzmények

Tavaly nyáron Ausztriában tettünk egy halovány kísérletet egy „B”-s-nek mondott klettersteigen a Millstatti-tó szomszédságában, de hogy voltaképpen mennyire volt nehéz az út, nem derült ki, mert nekem tökéletesen inamba szállt a bátorságom kb. a tizenkettedik méternél. Jó, rajtam nem volt felszerelés, gondoltam egy gagyi B-s úton felporoszkálunk, akkor 6 éves kislányomat meg majd akasztgatom, ahol kell. De összerezeltem magam, mert még ha az út nem is lett volna nehéz, a fal egészen kitett volt, és rájöttem, hogy csak lezúgok valahonnan, ha bármi gond is adódik. Így hát megfutamodtam/tunk. Így utólag belátom, gyerkőcöm sem volt felkészülve a dologra sem testileg, sem lelkileg még kellőképpen.

Olívia lányom még az akasztgatást is egész szépen megoldotta

Most viszont már tudta, miről is van szó, nem érte meglepetés, amikor szembesültünk a dróttal a Cuha szépséges szurdokában. Három generációs volt a túra, jóapám 70, kislányom 7 éves volt, gondoltam most vagy soha, komoly fegyvertény lesz, ha mindhárman megcsináljuk. Három Horváth-Takács egyszerre egy dróton még úgysem lógott sohasem.

A Cuha-szurdokban

A Bucsek Henrik Emlékúttal próbálkoztunk, amit a hazai építők „C” nehézségűnek gondoltak, és ami ráadásul szerintük kezdőknek ideális. Szerintem mondjuk egy abszolút kezdőnek nem való C-s út, pláne, hogy szép lassan eltolódnak a határok az osztrák steigeken is, olyan kunsztokkal találkozhatunk manapság már C-snek mondott utakon, amik 10-15 évvel ezelőtt még D-be sem fértek volna bele. De térjünk vissza a Cuha völgyébe…

Szöveg és kép: Horváth-Takács Róbert

A teljes cikk az Outdoor Kid őszi (2016/3.) számában olvasható. Érdemes egy pillantást vetni októberi előfizetői akciónkra! 🙂