Hegyikerékpáros diákolimpia Veszprémben
Hegyikerékpáros diákolimpiai bajnokokat avattak Veszprémben
Hétvégén rendezte a Veszprémi Kerékpáros Egyesület a 2014/2015-ös tanév Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntőjét a Magyar Kerékpársportok Szövetségének koordinálásával. A veszprémi Kolostorok és Kertek völgye festői környezete már alapból nagyon jó hangulatot biztosított a közel 200 résztvevős versenynek.
Összesen 12-12 „Magyarország Mountain Bike Diákolimpia® Bajnoka” címet szereztek a fiúk és lányok a hat korosztály két kategóriájában. A 2014/2015-ös tanévtől megújult formában, hét területi és egy országos döntőből álló rendszer várta a versenyzőket. A területi döntőkről a licensz nélküliek (B kategória) juthattak tovább, míg a licenszes (A kategória) versenyzőknek ez nem volt kitétel. A területi finálékon összesen mintegy 350 versenyzőt regisztráltak, akik közül kategóriánként az első hat helyezett kapott részvételi lehetőséget az országos döntőre.
Az ügyességi pályán szerzett hibapontokat büntetőmásodpercekre váltották és ez alapján rajtolt a cross country verseny, ahol a legkisebbek 1,5 km, a nagyobbak 2,8 km, míg a legerősebbek 3,6 kilométeres körön versenyezhettek.
„Örülök, hogy sikeresen zártuk az idei országos döntőt is, hiszen jelentős munka van mögötte. Az idei volt az első év, hogy ezt a struktúrát alkalmaztuk és azt gondolom, hogy jó irányba indultunk, ezt a számtalan mosolygós arc is igazolja, valamint az is, hogy április óta egyesületünk veszprémi edzéseinek is egyre több résztvevője van, ami a diákolimpiának köszönhető. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, amiket még egy kérdőíves információgyűjtéssel zárunk, hogy a jövő évben tökéletesíteni tudjuk a diákolimpiát” – összegzett Tóth András a futam főszervezője és a Mountain Bike Diákolimpia® koordinátora.
Az ország több részéből, Szegedről, Sopronból, Miskolcról és Zalaegerszegről is érkeztek versenyzők.
„Mikor megláttam az ügyességi pályát, örültem neki, mivel szabadidőmben sokat játszom ezeken, de sejtettem, hogy sokaknak nem fog könnyen menni. Hiba nélkül megcsináltam, de gyakorlás közben egy váltótörésem volt. Egy pillanatra azt hittem, vége mindennek, szerencsére sikerült beszerezni egy másikat. A körversenyen első helyről indulva végig vezettem és nyerni tudtam. Egy hosszú és meredek emelkedő volt a pályán, ami nagyon kemény volt a 30 fokban. Arra gondoltam itt kell nyomni, hiszen mindenki szenved, itt lehet elmenni a többiektől. Jó kis verseny volt!” – foglalta össze a borsodnádasdi Baranyi Áron.
Tóth András arról is beszélt, nagyon jól sikerült a helyszínválasztásuk és az időjárás is kedvezett, igazi piknik hangulat alakult ki a parkban.
„Az ügyességi pályákból hármat alakítottunk ki, hogy a különböző kategóriák akár párhuzamosan is gyakorolhassanak, és a verseny is gördülékenyen mehessen. Bokros Manassé, az egyesület utánpótlás-vezetője által összeállított pálya kellő nehézségűnek bizonyult, kevesen voltak, akik ne hibáztak volna. Ez és a harminc fokos meleg, valamint a tempó sikeresen szelektálta a versenyzőket a cross country versenyen is.”