Szeptember 2. – FreeRide Club Sísuli nyílt nap
Már 10. szezonját kezdi a FreeRide Club Újbuda/Budaörs határán levő sípályája, ebből az alkalomból szeptember 2-án nyílt napot tart a FreeRide Club Sísuli!
Ezen a vasárnapon 10.00–16.00-ig kipróbálhatjátok a műanyag pályás síelést és snowboardozást, megkezdve a felkészülést a téli szezonra. A gyerekek pedig kedvet kaphatnak a síeléshez, snowboardozáshoz, és egy remek sísuli várja őket a továbbiakban is, hogy mire eljutnak a havas lejtőkre, uralni tudják a sílécet vagy a deszkát.
A szervezők biztosítják a cipőt, lécet/deszkát és természetesen a sisakot is. Sőt, még harapnivalóval is készülnek! Kiegészítő programokban sem lesz hiány, a hófánkozástól a trambulinon át a falmászásig.
A FreeRide Club, illetve az egyesület oktatói a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (továbbiakban: SMSZ) minősített tagjai, azaz síoktatói szakmai munkájukat a hazai és nemzetközi követelményeknek megfelelően végzik. A korábbi Outdoor Kid sínapon megtapasztalhattuk, hogy nemcsak minősített, hanem szimpatikus oktatói gárda. Ez persze nem meglepő, hiszen hitvallásuk szerint is az az elsődleges céljuk, hogy ne csak oktassanak, hanem meg is szerettessék a sí és snowboard sportágakat.
Mottó: kaland, élmény, közösség
A színvonalas oktatás, türelem és maximális szakmai felkészültség mellett a FreeRide Club Sísuli a jó hangulat miatt is ajánlott. A családbarát hozzáállásból is adódóan tanítványaik többségével baráti viszonyt ápolnak, folyamatosan bővülő, jó közösség alakult ki az elmúlt évek során. Csoportos, kiscsoportos és egyéni oktatást is vállalnak, illetve síutakat, sítáborokat szerveznek, ahol a megszerzett tudás tovább fejleszthető, az élményekről már nem is beszélve.
Freeride Club Sísuli nyílt nap
- Időpont: 2018. szeptember 2., vasárnap 10.00–16.00
- Helyszín: 1111 Budapest, Vöcsök u. (Budaörs határa)
- További infó az esemény Facebook-oldalán.
Freeride Club Szabadidő és Sport Egyesület
- 70 949 9565
- info@freerideclub.hu
- freerideclub.hu