Hova mehettek síelni vasárnap?
Bár számottevő havazásról még nem beszélhetünk, a tartós mínuszoknak – no meg az egyre több hóágyúnak – köszönhetően vasárnap már négy hazai síterepen is lehet síelni!
Az eplényi Nordica Síaréna január 1-jén, délben nyitott az 1-es pályával, a hógyártás azóta is folytatódik, így vasárnap már a 7-es pályát is megnyitják.
Szombat délelőtt esett egy kis természetes hó is, jók a pályák, a felvonóknál nem kellett várakozni.
Vasárnap síelhető lesz a teljes 1-es pálya, az 1b és a 7-es is, valamint az alsó tanulópályák. Működik majd a négyüléses OMV MaxxMotion Felvonó, az 1-es és 2-es csákányos, valamint a tanulóliftek is.
Vasárnap 9-18 óra között várják a vendégeket, nyitva lesz a síiskola, a kölcsönző, Holle Anyó Étterme, a Kemencés Büfé, a Gulyáspult és a Das Weltauto Körvár.
A lehullott hó természetesen nem okoz fennakadást a közlekedésben, a Síaréna jól megközelíthető.
A mátraszentistváni Sípark szombaton nyitott, esti sízés is volt, 21 óráig lehetett síelni.
Vasárnap, január 3-én rendes nyitva tartási idő szerint, kiváló hóviszonyokkal várják a síelőket, nyitva lesz a Sípark teljes felső része.
Mostantól minden percben nyomon követheted mi zajlik a sípályán. Mentsd el a kedvenceid közé a tv.sipark.hu oldalt, ahol a Sípark legújabb FERATEL HD kamerájának panorámaképét nézheted meg.
A visegrádi Nagyvillám sípályán is elkezdődött a szezon, szombaton már 22 óráig lehetett síelni.
Vasárnap 21 óráig tartanak nyitva, az 1/a, 2/a és a bébi pályákkal, melegedővel, kölcsönzővel, és oktatás is van. Érdekesség, hogy a folyamatos fejlesztések mellett 5 éve nem emeltek árat, sőt különleges árcsökkentő akciókkal készülnek a szezonra.
Szombaton, január 2-án megnyitották az 1-es sípályát a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban.
Kékestetőn január 5-től, azaz keddtől lehet majd síelni.