Tagged: gyerek

Túrázás 0

Mozogjon a gyerek! És igen, a szülő is!

A mozgás – a fizikai állóképesség növelése mellett – fontos szerepet játszik a gyerek lelki, érzelmi, és szellemi fejlődése terén. Töltsük tehát aktívan (legalább) a hétvégéket! Van olyan gyerek, akinek ez magától jön, kipróbál több sportot, eljár edzésre, és a...

Káli Futás 0

Május 21. – 8. Káli Futás

Remek programot ajánlunk figyelmetekbe! Elsősorban azok figyeljenek persze, akik szeretnek futni, anyukákat, apukákat és gyerekeket is ideértve. Szombaton rendezik Kővágóörsön a 8. Káli Futást. Az óvodások és iskolások számára kitalált távok vannak a településen...

Bringázás 0

Tekerés a Tisza-tó körül

Júniusi Tisza-tó túránkra nagy lázzal készülődtünk három gyermekemmel. Családunk amolyan izgő-mozgó, sportos családnak nevezhető. Két nagyobb gyermekem, Máté és Kristóf az apukájuk után a kosárlabda megszállottja, a legkisebb Ágoston inkább a számítógép „rabja”, de...

Lépj 0

Május 14. – Lépj ki Normafáról

Lépj ki Normafáról 10,5/6 – a pünkösdi hétvége első napjára egy kifejezetten családias túrát ajánlunk, hiszen mindkét táv teljesíthető gyerekekkel is (bár azért a szintekre is figyeljetek!). Helyszín: Budapest, Normafa, Székelykapu Túra indítása: 07.00–13.00 Teljes túra Túra...

0

110 sportág a Budapesti Nagy Sportágválasztón!

A 2016. május 27-28-án megrendezésre kerülő XVIII. Budapesti Nagy Sportágválasztón minden eddiginél nagyobb sportági megjelenés képviselteti magát, várhatóan minden eddig rekordot megdöntve 110 sportág próbál kedvet csinálni a sportoláshoz és segíteni a sportágválasztást  a...

Hajnal 0

Kirándulás a Fekete-hegyre

Könnyed, mégis élménydús családi túra, kirándulás Családos, baráti csapatos hangulatú és mértékű túra, végig turista­jelzések mentén. Kicsit több mint 6 km, szekérúton és erdei ösvényeken. A sok szép és érdekes látnivalóval (forrás, tó, kilátó…),...

Pele 0

Ott ahol a madár is jár

Gondoltatok már arra, milyen lehet 6 méter magasságban egy 2 cm vastag drótba kapaszkodva szöveget értelmezni? Milyen lehet 15 km/órás sebességgel a semmi felett száguldva matekpéldát megoldani? Vagy egy 80 cm átmérőjű, 4 méter...

Bringaréna 0

Április 23-án nyit a Bringaréna!

Április 23-án szombaton indul a kerékpáros szezon Eplényben, azaz megnyitja kapuit a Bringaréna. A tervezett nyitásnál egy héttel előbb vehetik birtokba a kerékpárosok az idén tavasszal teljesen felújított pályákat. A kölcsönző kerékpárjai szintén teljes karbantartáson...